A hirtelen jött havazás váratlanul érte Tél tábornokot. A XI. kerület reggel beállt, nehezen lehetett átjutni Pestre. A 6-os főúton érkeztem, és a nagy dugó miatt a Kondorosi útnál lekanyarodtam a Hunyadi János útról. A Szerémi út sem volt jobb, éppen egy hókotró sofőrje malmozott a továbbjutás reményében, így a Fehérvári úton folytattam tovább az utam. Nem sokáig, meguntam a sort, és a párhuzamos mellékutcákban haladtam egészen a Hauszman Alajos utcáig, majd a Szerémi úton felhajtottam a Rákóczi hídra. Még a 6-os főúton előttem haladt egy szürke kéklámpás Skoda, katasztrófavédelem felirattal. Ugyanez az autó odaérkezésemkor hajtott fel a hídra a Dombóvári úti felhajtón. Mindkettőnknek húsz perc volt az amúgy 5 perc alatt megtehető út, csak a katasztrófavédelemnek három kilométer, nekem öt. Útközben pedig hallottam a rádióban, hogy a BKV járatain ingyenes az utazás. Már mindegy volt, de mit ér az ember nem járó villamosokkal, dugóban álló buszokkal.

A Könyves Kálmán körúton és a Hungária körúton már nem volt gond, leszámítva, hogy az 1-es villamos vonalán egy hókotrós Muki a szívbajt hozta rám. Az ajtómat teljesen beterítette, de még az első szélvédőm is kapott, annak ellenére, hogy hátulról támadott. Ilyen esetekben nem árt tisztában lenni azzal, ki a felelős, ha kár esik az autónkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://e-tanu.blog.hu/api/trackback/id/tr745018429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása