Ilyen az, amikor egy szabálytalanul közlekedő autós és egy szabálytalanul közlekedő kerékpáros összekap. A helyszín Budapest XI. kerülete, a Fehérvári út és az Etele út kereszteződése, ahol némi forgalmi változás van az 1-es villamos pályájának meghosszabbítása miatt. Konkrétan a Hengermalom útra nem lehet behajtani a Fehérvári útról, csak a tömegközlekedésnek és az építési forgalomnak.

A személygépkocsi az Etele útról kanyarodott balra a Fehérvári útra, de úgy, hogy a szemből érkező busznak nem adta meg az elsőbbséget. Felesleges volt a sietség, a gyalogosok miatt úgysem tudott továbbhaladni, a végeredmény az lett, hogy szabálytalanul a zebrára lógva állt meg. Ez nem tetszett a zebrán szabálytalanul átkerekező kerékpárosnak, és összeszólalkoztak, némi tettlegességgel párosulva. A balhénak az induló villamos vetett véget.

Ha valaki kíváncsi arra, milyen az, amikor kerékpárost gázolnak, itt képekben megtekintheti.

A bejegyzés trackback címe:

http://e-tanu.blog.hu/api/trackback/id/tr216084536

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egymásnak esett egy bringás és egy autós a Fehérvári úton 2014.04.25. 18:52:02

A biciklis beszólt a szabálytalanul közlekedő autósnak, aki erre a Fehérvári út és az Etele út kereszteződésének közepén kiugrott a kocsiból és nekiesett a kerékpárosnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

terror 2014.04.25. 12:46:08

Semmi nem tiltja a zebran attekerest...

www.minimalmass.hu/zebra

kercsi vííí 2014.04.25. 14:11:01

@terror: Egy jogszabályt valóban összefüggésében kell értelmezni. A kerékpáros közlekedésre kicsit gumiszabály van, de azért egyértelműen alkalmazható erre a kereszteződésre. A Hengermalom és az Etele összeköttetésére van egy bicikliút, pont a másik oldalon. Mivel a Hengermalom le van zárva, ott az úttesten kerékpárral sem lehet közlekedni, csak a bicikliúton. A kerékpárosnak semmi keresnivalója nem volt ezen a zebrán kerekezve, max. gyalogosként közlekedhetett volna rajta.

terror 2014.04.25. 14:26:53

@kercsi vííí: Az egy dolog, hogy hogy kerultek oda, de persze sosem lehet tudni. Nekem is volt mar dolgom pl. az ott levo parkoloban. Ha utana az Etelere akar menni az ember, az a legritkabb, hogy elindul az Alle fele, hogy majd visszaforduljon. Persze akkor nem volt turas, kicsit egyszerubb volt az elet, es at lehetett menni ertelmesen a tuloldalra, de abban van +1 oldalvaltas, es korant sem biztos, hogy el akartak menni a kovetkezo keresztezodesig, ahol vissza lehet jonni, amugy szinten zebran... Ez persze csak elmelet, de a lenyeg, hogy nem igazan tudhatod, mit miert csinal a masik. Csinal valamit, es arra kell reagalni, de nem igy, hogy be akarsz kozejuk - meg a gyalogosok koze - vagodni egy autoval, hogy nehogy elcsapjon a busz, amit szinten el kellett volna engedned...

A zebran attekeres fuggetlen ettol a helyszintol. Kerekparutak es bringagyalogok is vezetnek zebraba, ahol pedig van keresnivaloja a kerekparosoknak. Ott mi a helyzet? Ott at lehet tekerni, itt meg nem? Vicces lenne. Amugy meg ennyi erovel a kerekparutakra vagy bringagyalogokra kihelyezett "rossz" lampakat - amik csak gyalogos piktogramot mutatnak - figyelmen kivul lehetne hagyni kerekparos kozlekedes eseten, hiszen a kerekparos forgalom iranyitasat nem olyan lampak jelzik.

("9. § (1) b) a kerékpárút vagy kerékpársáv forgalmának irányítására szolgáló fényjelző készülék: három (felül kör alakú vagy kerékpárt mutató piros-, középen kör alakú vagy kerékpárt mutató sárga-, alul kör alakú vagy kerékpárt mutató zöldfényű) lámpából áll, és sorrendben zöld, sárga, piros, majd együtt piros és sárga fényjelzést ad;")

Erdekesseg: a Szeremin kitettek egy bringagyalog vege tablat a felujitas miatt, es odaraktak egy EAK tablat. Az kinek szol? A gyalogosoknak? :)

A kerekparosok a video elejen mar ott allnak. Szerinted milyen sebesseggel "szaguldottak" az auto ele?

A gyalogos - akit szinten nem akart elengedni a sofor, pedig nem sok bringa volt nala - elobb ert at, mint a bringasok.

Tolesz 2014.04.25. 14:29:45

"A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia." Ez szerintem pont a zebrára vonatkozik.

terrormaci 2014.04.25. 15:39:30

@Tolesz: "... különben nem élvez elsőbbséget." Ettől még nem tilos, csak nem kell megadni neki az elsőbbséget.

Tolesz 2014.04.25. 15:43:00

@terrormaci: Az általad hivatkozott mondat hol van a jogszabályban?

terrormaci 2014.04.25. 16:13:40

@Tolesz: jogos, nincs sehol a jogszabályban, viszont általános konszenzus rendőri körökben, hogy nem büntetik a gyalogosokat nem veszélyeztető "átkerekezést". Ez egyfajta szürke zóna, viszont tény, hogy ilyenkor semmilyen elsőbbsége és joga nincs a bringásnak. Szerintem felismerték, hogyha ezt ténylegesen bírságolnák, akkor ellehetetlenül a városi bringázás, mivel nem megy mindenki lakásától bringasáv a legközelebbi bringaútig.

Viszont a videóra visszatérve, szerintem nem a bringások miatt alakult ki konfliktus.

Tolesz 2014.04.25. 17:10:04

@terrormaci: Sosem az a lényeg, hogy miért büntet a rendőr, hanem az, hogy ha baleset történik, ki lesz a hibás. Amúgy egyértelmű, hogy jelen esetben az autós volt az állat.

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.04.25. 17:11:48

Nekem az tűnt fel hogy a villamos meg nyugodtan elindul annak ellenére hogy nem szabad a pálya, kb. 5 méterre emberek tartózkodnak rajta.

Egyébként nem értem az autós minek húzta fel magát, hibázott, de alapjában véve nem veszélyeztetett senkit, nyugodtan kivár és tovább megy.

Adani 2014.04.25. 18:59:09

@Tolesz:

A jogszabályban mi is zebra hivatalos neve? "kijelölt gyalogátkelőhely" Gyalog, nem biciklis.

Az autósnak a zebránál gyalogosokra kell számítani, az, nem tud időben reagálni ha egy 30-as tempóban (kb. 8 m/s) kitekerő biciklis hajt ki elé az útra. A zebra a gyalogosoké, ha a kerékpáros tolja a drótszamarát gyalogosnak számít, tehát átmehet.

lyken 2014.04.26. 07:49:06

Fazon ráhajtott a zebrára, ahol épp indult egy rakat gyalog. Ok. Jön a bringás, aki vélhetően ezt nehezményezte. Ok. Ez eddig talán közúti szabálysértés lenne pénzbüntetéssel meg 1-2 pont az autósnak (lenne, ha meglátná a rendőr és intézkedne is).
Onnantól, hogy kipattan a kocsiból és lökdösődik, már BTK garázdaság. Mi értelme? Tényleg ér két évet az, hogy neki legyen igaza?

Adani 2014.04.26. 09:07:00

@lyken:

A csúcs az lett volna a bunkónak elviszi valaki a kocsiját is miközben pampog ha már előzékenyen járó motorral otthagyta.

lyken 2014.04.26. 09:37:46

@Adani: Épp ezen röhögtem, hogy mekkora poén lett volna. :DDDDDDD

Egyébként lehet valami ebben a kereszteződésben ami kihozza az emberből az állatot. Tavaly itt dobott ki egy fazon csikket a kocsijából. Odasétáltam és szóltam hogy elejtett valamit, aztán mikor hőbörgött visszapöccintettem neki az anyósülésig. Marhára fel volt háborodva, hogy összekoszolom a kocsiját. De a kiszállást nem forszírozta, inkább elhajtott.

Adani 2014.04.26. 12:05:37

@lyken:

Szintén Budán történt pár éve, bár ott nem voltam, de elég közeli ismerős mesélte, hogy egy izomagyú kigyúrt kopaszt úgy büntettek le, hogy egy fél literes kólát jól felráztak piros-sárgánál kinyit majd a nyitott tetőablakon bedob, biciklivel meg pillanatok alatt eltűntek a házak között.

De gyalog ill. biciklivel ilyen után ha esetleg utánad akarna jönni simán elég ha megfordult és az ellenkező irányba mész, ezt autóval nehezen tudja utánad csinálni.

Busz elé vágó autósnál hallottam hasonlót, hogy buszmegállóban állt a gyökérje a busz meg nem tudott tőle beállni, és hogy hogy nem levitte a tükrét, erre izomagy mérgesen kocsiból kipattan fel a buszra, hogy na majd most a sofőr meg erre ajtót zár és elindul és a végén már könyörgött neki a kopasz egybenyakú, de juszt is elvitte a következő megállóig, a kocsi meg közben naná, hogy ott állt járó motorral nyitott ajtóval.

terror 2014.04.26. 16:39:26

@Adani: Az autopalyan meg nem mehetnek pl. motorosok, ugye?

A video elejen mar ott allnak a bringasok. Mekkora gyorsulas szuksegeltetett resukrol, hogy 1 meter alatt elerjek a 8m/s-os sebesseget? Szep dolog a fizika, de talan gondolkodni is kene...

terror 2014.04.26. 16:40:51

@Tolesz: Csak ugy, tetszolegesen kiragadsz egy mondatot? Ez eleg fura. Amugy ezt a verziot toroltek a TC-sek is:

www.minimalmass.hu/zebra

Kovetkezo tipp?

kercsi vííí 2014.05.21. 19:45:11

Ma a XI. kerületben a Tétényi úton a zebrán átmotorozó emberkébe hajtott egy kocsi. Kérdezem a nagyokosokat, a KRESZ tiltja-e a zebrán motorozást?

Adani 2014.05.22. 07:59:58

@kercsi vííí:

Tiltja, pont úgy mint a biciklizést, a zebrán ugyanúgy tolni kéne a motort is mint a biciklit.

terror 2014.05.22. 19:40:50

@Adani: A motor tolva is gépjármű, szóval ezt elég csúnyán benézted.

Azért egy KRESZ paragrafusra hivatkozhatsz te is, ha már állítod...

Adani 2014.05.22. 21:46:03

@terror:

Ha az embert motorkerékpárt vagy biciklit tol gyalogosnak minősül, ha nem így lenne akkor becsatolt bukósisakot is viselnie kéne miközben tolja.

Adani 2014.05.22. 21:49:32

Első tallat a google-ban:
www.jogsiszoft.hu/jkv_motoros14.pdf
"A motorkerékpárt toló személy nem tekinthetõ vezetõnek."

Ez pedig a KRESZ-ből:

1.3. A közúti forgalommal kapcsolatos fogalmak
1.3.1.
Vezető
a)
A vezető:
az a személy, aki az úton járművet vezet vagy állatot hajt.
A gépkocsivezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során vezetőnek
az oktató minősül.
A motorkerékpárt, a segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek

terror 2014.05.22. 22:11:41

@Adani: Pontosan úgy van, ahogy mondod.

Megmutatom, hogy működik a jogszabályokkal történő alátámasztás...

Forrás: net.jogtar.hu/kresz

III. A közúti forgalommal kapcsolatos fogalmak

a) Vezető: az a személy, aki az úton járművet vezet, vagy állatot hajt (vezet). A segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek. A gépkocsivezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során vezetőnek az oktató minősül.

48. § (9) A zárt utastérrel (vezetőtérrel) nem rendelkező motorkerékpáron és segédmotoros kerékpáron utazó személynek becsatolt motorkerékpár-bukósisakot kell viselni. Ilyen járművel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a járművezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel.

-------------------------------------

Ha nagyon nyelvészkednél: nincs olyan, hogy egy személy (lásd az első mondatban: "és") egyszerre megy motorkerékpáron és segédmotoros-kerékpáron, mint ahogy a vezetőnek bukósisakot kell viselnie akkor is, ha nincs utas (lásd a második mondatban: "és").

-------------------------------------

Akkor most jöhet az a rész, amire már sokan várunk: kerékpár tolása a zebrán.

Melyik paragrafusban olvastál ilyet?

terror 2014.05.22. 22:12:43

Ez amúgy úgy látom, hogy mai. Szépen keretbe zárja a sztorit:

www.youtube.com/watch?v=MPx71JuEPhk

terror 2014.05.22. 22:14:41

@Adani: Ennél jobban be se égethetted volna magad, de majd most megjegyzed: hatályos jogszabályok között túrkálj.

Ennyi erővel linkelhetted volna az adani.blog.hu-t is, ahol leírod, hogy Budapesten tilos kerékpározni.

Pont annyira lenne valós...

Adani 2014.05.22. 22:54:04

Legalább a saját linkelésedet elolvashatnád, majdnem betűről betűre megegyezik ,naná én is onnan másoltam ki.

De csak miattad megkérdeztem egy rendőr ismerőst, hogy motorkerékpárt toló ember vezető-e. Nem az. De ha rendőrnek se hiszed el akkor már nem tudok rajtad segíteni, nem is fárasztom magam válasszal, ez volt az utolsó. De mondom menj és kérdezd meg az első rendőrt, aki szembejön.

A kerékpár zebrán tolásról tessék:
www.minimalmass.hu/kell-e-a-zebran-tolni-a-kerekpart-mit-mondanak-a-szakertok/279

Gumijogszabály van csak, ebben igazad van ha akarom vemhes ha akarom nem vemhes kategória a6 54-es paragrafust szigorúan értelmezve minden kereszteződésen tolni kéne.

Tolesz 2014.05.22. 23:00:40

@Adani: "54. § (4)Kerékpárral
a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni
nem szabad.
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia."

Ez a leszállásos, áttolásos dolog csak az a) és b) pontban ecsetelt helyzetre vonatkozik, nem az összes kereszteződésre.

terror 2014.05.28. 10:59:54

@Adani: Tudod mi a vicces? Hogy még fel is hívom a figyelmedet, hogy nem a hatályos jogszabályból idézel, és így sem tűnik fel, hogy ez miért is fontos...

Ezt idézted te az oldalról:

"A motorkerékpárt, a segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek"

Ezt írja a KRESZ:

"A segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek."

Hol látsz te az utóbbi idézetben "motorkerékpárt" szót leírva?

Nekem is van rendőr ismerősöm. Sajnos nem egy közlekedési témában hiányosak vagy pontatlanok az ismeretei.

Az 54. paragrafusra hivatkoztak a TC-nél is, és végül törölték a bejegyzést (pedig van több közlekedési szakértőjük is), amikor páran jelezték nekik, hogy nem úgy van az, hogy mondatokat csak úgy kiragadunk, és nem figyelünk az előzményre. Lásd Tolesz hozzászólása...

Az 54. paragrafusból kiragadott mondat alapján egyébként minden egyes kereszteződésben tolni kellene a kerékpárt, ha van zebra, ha nincs, ha van lámpa, ha nincs, stb. Olvasd el külön azt a mondatot, és értelmezd...

Behajtó70 2016.04.09. 00:20:06

@terror: nem tiltja. Viszont ha nem gyalogosként kel át, akkor elsőbbség sem jár neki. Ennyit tudsz, ennyit tudnak a seggfej kerékpáros haverjaid is! Ja, meg agresszívkodtok és utána meg zokogtok ha valaki pofanvág! Undoritó csürhe!

terror 2016.04.09. 05:14:16

@Behajtó70: Ja, nekem ilyen haverjaim vannak, akik tudják, hogy mi van odaírva. Szörnyű!

A tieid meg gyilkosok, akik az embereket gyilkolják a gépjárműveikkel.

Persze csak viccelek. Ha már odaírtad az IQ-dat a nickedbe, nem bántalak. Nem lenne tisztességes.