Lassan már immunis leszek az ilyen helyzetekre is, mint a piroson áthajtások filmezésére.  Budapest, XI. kerület, Fehérvári út és Kalotaszeg utca kereszteződése. Szerencsére nem történt tragédia.   A KRESZ szerint tilos előzni kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt…

Talán nem mondok újat azzal, hogy Budapesten, a XI. kerületben, a Fehérvári úton két irányba közlekednek a villamosok. Ha az egyik irányba elmegy, a másik irányból még jöhet.   Jelen szituációban a suzukis az Albertfalvai Termelői Piacnál megvárta, míg az Albertfalva utca felől érkező villamos…

Nem egyszerű a parkolás Budapesten, a XI. kerületben a Műegyetem rakparton. A Bertalan Lajos utca kereszteződésének közelében, az egyik egyetemi bejárat mellett van egy köves rész. Ott hegyén-hátán, eléggé szorosan állnak napközben az autók.   Meg is érkezett egy tapasztalt vezető, aztán megnézte,…