Budapesten, a Jászberényi út Tárna utca és Kozma utca közötti szakaszán egy kamionos nem állt be az udvarra, hanem a forgalommal szemben az úton leparkolt, és úgy pakolták róla az árut.

A Jászberényi úton a belváros felé próbálkozni haladók körülbelül egy kilométeres masszív dugóban találták magukat, a másik irányban (ahogy a felvételen is látszik) a kisebb forgalom és az elsőbbség okán kedvezőbb volt a helyzet.

Kicsit sem felháborító.

Legyőzhetetlen kíváncsiság kínoz, vajon mit csinálhatott ez az idióta autós. Talán a telefonját babrálta? A kerítésre tapadt rendőrautó bevonzotta?

A helyszín Szigetszentmiklóson a II. Rákóczi Ferenc utca. A szembe jövő autós hirtelen áttért a szemközti sávba, és talán hozzá is dörgölőzött egy autóhoz. Résen kell lenni az utakon.

Majdnem jól megjártam egy kiszorítósdit egy kerékpáros miatt Budapesten, a VIII. kerületben, a József körúton.

A szélső sávban haladó autós lassítás helyett index nélkül a villamosmegálló miatt szűkülő úton elkezdett átsodródni a sávomba. Ha nem vészfékezem, lezúzom az oldalát. Utána a suzukis ugyanazzal a kerékpárossal majdnem ugyanazt eljátszotta, de akkor már jobban figyeltem.

Érdemes előre számítani az ilyen helyzetekre.

Gyilkos növényzet Újbudán

Címkék: budapest újbuda smary

2017.07.19. 08:45

Nem igazán sikerült növényzeti szempontból Budapesten, a XI. kerületben a Kondorosi út felújítása.

 

Az osztott pályás út közepén lévő zöldszigetre oda is raktak növényeket, ahova nem kellett volna. A felvételből egyértelműen kitűnik, a kanyarodó autósnak szinte teljesen be kell jönnie az útra, hogy lássa, jön-e más. A zebránál se jobb a helyzet, ott a növényzet takarásából simán halálugrást hajthat végre egy gyalogos.

Vakarhatták volna a fejüket a rendőrök, ha a videón látható helyzet balesetet eredményez. A helyszín Budapest, XI. kerület, Goldmann György tér. A rakpartról jobbra, a Petőfi híd felé kanyarodott egy turistabusz, egy kerékpáros meg úgy gondolta, hogy átteker előtte. Alapeseten a busznak elsőbbséget kell adnia, ha a kerékpáros a kerékpárutat használja. Ha a zebrán kerekezik, az szabálytalan.

A videót nézve kicsit az az érzésem, hogy a kerékpáros a zebra szélén ment. Ki hogy látja?