A 11-es főút királya

Címkék: terepjáró előzés smarty

2016.10.08. 13:54

Egy Ford Ranger vezetése nagyon menő kalapban már elég felhatalmazás mások életének veszélyeztetésére?   Úgy tűnik, valaki számára igen. A főút budakalászi szakaszán, Szentendre irányába a terepjáró kivágott elém. A sofőr azt hitte, hiába vagyok már ott, a váratlan indexelése jogot formál neki az…

A folyamatos szabálytalankodások miatt az autóalkatrészeket forgalmazó UNIX cég kisáruszállítói legalább akkora szeretetnek örvendenek az utakon, mint a taxisok. A következő eset egy a sok közül, ami ezúttal nem végződött balesettel.   Budapesten, a XI. kerületben a Kondorosi út és a Tétényi út…

Lassan már immunis leszek az ilyen helyzetekre is, mint a piroson áthajtások filmezésére.  Budapest, XI. kerület, Fehérvári út és Kalotaszeg utca kereszteződése. Szerencsére nem történt tragédia.   A KRESZ szerint tilos előzni kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt…

Egy komplett idiótát sikerült őrizetbe venniük a rendőröknek. A 30 éves H. G. 2015. március 14. és 2015. november 7. között a 84-es és a 85-ös számú főutakon, Sopron, illetve Kapuvár térségében öt alkalommal veszélyeztette a közúton közlekedőket. Az autó vezetője minden…

Sajnálom, hogy ezúttal hátrafelé nem volt beállítva kamera, de a hanghatás mellé a történetet elmesélve így is tanulságos. A helyszín Budapest XI. kerületében a Bogdánfy utca. Az Irinyi József utca felől haladtam a Budafoki út irányába a belső sávban. Az előttem haladó…

süti beállítások módosítása