A 11-es főút királya

Címkék: terepjáró előzés smarty

2016.10.08. 13:54

Egy Ford Ranger vezetése nagyon menő kalapban már elég felhatalmazás mások életének veszélyeztetésére?   Úgy tűnik, valaki számára igen. A főút budakalászi szakaszán, Szentendre irányába a terepjáró kivágott elém. A sofőr azt hitte, hiába vagyok már ott, a váratlan indexelése jogot formál neki az…

Azért kíváncsi lennék, mi játszódhatott le a Nissan Juke sofőrjének az agyában, amikor úgy döntött, hogy gázra lép, pedig nem kellett volna.   Budapest, XI. kerület, Fehérvári út és Baranyai utca kereszteződése. A villamos megy a számára kijelölt pályán, míg egyszer csak a Fehérvári út autós…

Az Orbán-kormány népnyúzó tevékenységének köszönhetően mától útdíj ellenében vehető igénybe az M1-M7-es autópálya az Egér úti lehajtótól kifelé. A tizenegyker már megírta, hogy emiatt a kerület mely útjain nő várhatóan a forgalom és a balesetek száma. Az egyik új…

Egymás után három autó is áthajtott a piros lámpán Budapest XI. kerületében, a Szerémi úton. Az 1-es villamos pályájának hosszabbítása miatt nem túl rózsás a környéken a helyzet, a Budafoki út felől a Hauszmann Alajos utcán legalább negyed óra volt átjutnom a Szerémi…

Nem sokon múlott, hogy rommá töri magát egy kerékpáros egy terepjárós bénázása, illetve szabálytalankodása miatt Budapesten. A XIII. kerületben az egyirányú Pannónia utcában haladtam. Előttem egy KIA terepjáró a kétsávos út közepén araszolgatott. Aztán a Csanády utcai…

süti beállítások módosítása