Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folyik büntetőeljárás az ellen a férfi ellen, aki 2013. június 18-án Budapesten, a Kossuth Lajos utcában a 107E busz elé bevágott, majd elhajtott. A buszon nyolcan sérültek meg, köztük egy 22 hetes kismama.

A december 6-i tárgyaláson hat tanút hallgattak meg, mindannyian a buszon ültek. A tanúk egyike sem látta, amit a busz fedélzeti kamerája rögzített, csak azt tudták elmesélni, hogy a hirtelen fékezés miatt mi történt velük. Az egyikük például lefejelt egy üvegfalat, egy másikra szilánkok estek. A kismama esetében a magzatnak szerencsére nem esett baja.

Az egyik legérdekesebb tanú egy idős nő volt, ő láthatóan belemélyedt a témába, a Mercedes-Benz Citaro busz konstrukciós hibáját emlegette, valamint a buszsofőrt hibáztatta a hirtelen fékezésért. Persze látni nem látott ő sem semmit, a videón azonban egyértelműen kitűnik a vészfékezés indokoltsága.

A vádlott sajnálkozását fejezte ki a történtekért, és azt állította, nem érzékelte, hogy ekkorát fékezett a busz, ezért hajtott el.

A tárgyalás jövő év februárjában folytatódik, addigra az igazságügyi szakértő jelentése is elkészül, és még két tanú kihallgatása hátravan.

A bejegyzés trackback címe:

https://e-tanu.blog.hu/api/trackback/id/tr6513467327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása